IDP= Idli Dosa People
Ezek a dél-indiai népek főleg ezt a két tésztafélét fogyasztják: idlit és dószát. Még étteremláncot is nyitottak a címben szereplő névvel. Az idli nem más mint lapos gőzgombóc: beáztatott rizsből turmixolt (enyhén sós) tésztát gőzölnek, és ezt különböző szószokkal kínálják.
A dosza optikai csalódás: ránézésre óriáspalacsinta. Már az is furcsa volt, mikor először ettük, hogy nem lekvárt kínáltak hozzá, hanem kókuszos-mogyorós chutneyt, ami szintén kicsit csípős, enyhén sós valami. A dosza pedig a következő módon készül: rizst (kerek rizst, ami könnyebben puhul) és valami lencsefélét beáztatnak vízbe előző nap, másnap összeturmixolják, hogy sűrű fehér tészta lesz belőle, ebbe egy kis sót tesznek, és vízzel még addig hígítják, míg a magyar palacsintatésztához hasonló lesz. Egy merőkanálnyit tesznek a doszasütőbe, ami a mi palacsintasütőnknél nagyobb (így ránézésre kb. 28 cm átmérőjű), és a merőkanál hátával körkörösen szétkenik, ettől csigamintás lesz, néhol vékonyabb, néhol vastagabb, de nagyon szép. Pár csepp olajat csöpögtetnek köré, meg mellé, hogy meg lehessen fordítani. Mikor kész, tálra csúsztatják és félbehajtva tálalják a fent nevezett chutneyval.
Az igazság kedéért meg kell említenem, hogy létezik itt úgynevezett liszt-dosza is, ez aztán tényleg olyan, mint a mi palacsintánk, lisztből tojással, csak tej nélkül, vízzel készül. (Ha nincs otthon tej, ki lehet próbálni, teljesen jó!)
Egy másik népszerű étel a "dal vadai" kívülről leginkább az amerikai donut-ra hasonlít, azaz kis kerek lyukas fánkféle. De ha az ember valami finom fánkra asszociálva beleharap, bizony nagy csalódás éri: a tészta sokkal tömörebb, csak a külseje hasonlít, az íze pedig sós-csípős fűszeres. Az alapja sárgaborsópüré és chillipaprika, lilahagyma - és mindenféle zöld csípős fűszer, aminek a nevét sem tudom - adja meg az igazi ízvilágát. Nem rossz, de mondjuk én egy ötórai teához nem ezt képzelném el.
India amúgy sem a paleo-táplálkozás fellegvára, hiszen a fő eledel a rizs, valamilyen kenyérféle (csapati, paratta, dosza, roti, vagy nan), hüvelyesből készült "főzelék" (leggyakrabban sárgaborsó vagy csicseriborsó, esetleg bab), aludttej, és ehhez társulhat még húsféle vagy tojás, vagy más zölségkeverék. Minden ebédünk ilyen változatos, az iskolában osztott tálcáról eszünk, 6 mélyedésbe kerülnek a különböző dolgok, egy-egy kanállal. Az utca embere, mint már korábban említettem, most már papír-vagy műanyagtányérról eszik, de van még jónéhány büfé, ahol hagyományos módon banánlevélen tálalnak.
Ezek a dél-indiai népek főleg ezt a két tésztafélét fogyasztják: idlit és dószát. Még étteremláncot is nyitottak a címben szereplő névvel. Az idli nem más mint lapos gőzgombóc: beáztatott rizsből turmixolt (enyhén sós) tésztát gőzölnek, és ezt különböző szószokkal kínálják.
![]() |
| Idli szószokkal |
![]() | |
| Dosza kókuszcsatnival |