Vallások egymás mellett

Az Indiába érkező látogatónak először talán a járművek színes díszítése tűnik fel. Nem is akármilyen „festmények” vagy feliratok díszítik az autókat, hanem ezek egyenesen a tulajdonos vallási meggyőződését tükrözik. Praise God, Masha Allah, Om, és különböző bibliai idézeteket illetve hitvallásokat olvashatunk az autók szélvédőjén. A hátsó ablakon pedig Mária, Jézus, vagy hindu istenek képei találhatók.

De a házakon is, ha végigsétálunk egy utcán, a bejárat mellett általában ott egy Krisztus-kép, vagy egy Ganésa (a hinduk elefántfejű istene), vagy más istenkép. De nemcsak képeket, hanem bibliai igéket is olvashatunk séta közben egy-egy ház falán. A legszembetűnőbb itt Kodaikanalban a Hilltop pékség portálja, amin bibliai idézetek mellett Teréz anyától is idéznek gondolatokat a szeretetről.  

Kindergarten

A Kindergarten (Iskolaelőkészítő-osztály) hittanóráit az elmúlt hónapban én tartottam (sajnos a hittanár kolléganő tüdőgyulladással küzdött, ezért kellett helyettesítenem). Viszont ez adott alkalmat arra, hogy mélyebben beleláthassak az iskolában folyó munkába. A félévek általában három nagy egységre vannak osztva, s így három nagy téma körül épül fel az a „kutatómunka”, amit a különböző órán végeznek a gyerekek. Én éppen abba a témába cseppentem, amikor a Növények és állatok (ezen belül elsősorban a kultúrnövények és háziállatok megismerése) és az ember feladata ezekkel kapcsolatban volt terítéken. Kézenfekvő volt tehát, hogy a teremtés és aztán Noé bárkájának története volt a hittanórák alapja, illetve Isten parancsa, hogy az ember jó gazdája legyen ennek a csodálatos teremtett világnak. Együtt pedig elkészítettünk egy mini-bárkát, amibe sok-sok állatpárt és Noé családját is beletettük. A hittanterem sarkában kiállítva emlékeztet bennünket Istentől kapott felelősségünkre a természettel való kapcsolatunkban. A képen a büszke iskola-előkészítős gyerekek láthatók alkotásaikkal.

Húsvét 2012

A képen Jézus megtöri a kenyeret és a tanítványainak adja abban a zenés színdarabban, amelyet nagycsütörtökön az iskola tanárai és diákjai adtak elő „The Last Supper” (Az utolsó vacsora) címmel a templomban. A mű arról szól, milyen lelki megpróbáltatáson ment keresztül Leonardo Da Vinci, mikor arra kapott felkérést, hogy egy kolostor ebédlőjébe fesse meg Jézus utolsó vacsoráját tanítványai körében. Látomásokban minden tanítvány megjelenik neki, és elmondja, hogyan ismerkedett meg Jézussal, hogyan változott meg az élete, miért tudná vagy nem tudná elárulni őt. A komoly filozófiai kérdéseket is feszegető darabot az egyes jelenetek között az elhangzottakra reflektáló kórus musical-stílusú fülbemászó énekekkel teszi könnyedebbé. Imre Tamás apostol szerepében látható, én magam a kórusban énekeltem. A visszajelzések szerint nagyon meghatotta a nézőket, ahogyan „jelen lehettek” az utolsó vacsorán és újra átélhették azt, ami közel 2000 éve történt. Az előadás másik nagyszerűsége szerintem abban állt, hogy a szereplők és a kórus tagjai között is voltak olyanok, akik nem keresztények, s talán a számukra is adott „húsvéti” lelki élményt a részvétel.

Sportnap 2.

Nemcsak az általános iskolásoknak, hanem szombaton a 6-12. osztályosoknak is volt sportnapjuk, melyen már komolyabb atlétikai versenyszámok szerepeltek, mint: hármasugrás, rúdugrás, gátfutás, diszkoszvetés, a szokásos rövid és hosszútávfutás illetve magas - és távolugrás mellett. Természetesen most is a fehér, a kék és narancssárga „házak” versenyeztek egymással. Ezúttal a narancssárga vitte el a pálmát, de csak 23 ponttal a kék ház előtt. (Pedig mi teljes kékben drukkoltunk a versenyzőknek, amint azt a képek is bizonyítják.) Az esemény fénypontja a versenyzés végét követő közös ebéd volt (mint állítólag minden évben): ehhez a jelenlévő diákok, tanárok, szülők körbe ültük a futópályát, a 11-12. osztályos diákok pedig felszolgálták az ebédet. Először is mindenki kapott egy szép banánlevelet (tányér helyett), rá fűszeres rizst, csirke curryt, zöldség-curryt, raitát (joghurtos saláta), na meg az elmaradhatatlan chapatit (lepénykenyér) és egy mandarint desszertnek. Természetesen indiai szokás szerint kézzel kellett enni, evőeszköz nélkül. Én most először próbáltam ki, és hát nem is olyan könnyű ám, mint első hallásra tűnik. Az indiai hagyomány szerint a bal kezet nem lehet használni, mi azért segítettünk vele. Rizst még csak-csak az ujjunk közé lehet csippenteni, de a hús szaftját, meg a joghurtos salátát kézzel nem könnyű úgy enni, hogy ne folyjon mindenhová. Az indiaiak olyan szépen és természetesen csinálják, azt hiszem nekünk még ehhez gyakorolni kell. Szerencsére a menzán azért kapunk evőeszközt, azzal könnyebben boldogulunk.

Kolaveri

Nem tudom megállni, hogy ne tegyem fel a blogra ezt a nótát. Múlt év végén hatalmas sikerrel robbant be a tamil népszerű zene világába a "3" című tamil film betétdala. A szerzők, akik saját bevallásuk szerint fél óra alatt bütykölték össze, nem is számítottak ekkora sikerre. De mindez azt bizonyítja, hogy a népek az egyszerű szöveget és a tradícionális alapokon nyugvó egyszerű, de nagyszerű dallamot preferálják. Szó, ami szó, tényleg fülbemászó, az itteni diákok is nagyon kedvelik, na meg mi is. A fő poén az egészben a nyelvezet, amit egyszerűen csak Tamglishnak nevezhetnénk, azaz Tamil-English keveréknek, melynek lényege, hogy az angol szavak után biggyesztenek egy "Ü"-t (ami leginkább az orosz "jeri"-re hasonlít szerintem) és a tamilban tényleg nagyon gyakori hang.
A dal címe: Why this kolaveri di? magyarul talán úgy mondhatnánk: Miért ez a halálos gyűlölet/harag? Egy elhagyott fiú nótája ez (=soup song for soup boys), aki szerelme után kesereg.
Megjegyzem, Zaránd már igen jó Tamglish kiejtéssel kommunikál, majdnem úgy, mint Dhanush:

(remélem, majd tamilul is megtanul)
Nem tudom Európában vagy a tengerentúlon is ismeritek-e ezt a dalt, vagy csak Indiában ilyen népszerű?
Mindenesetre a youtube-on több, mint 40millióan kattintottak már rá.

Madurai

Múlt hét végén már nem bírtuk tovább a hegy fogságában, pénteken délután lementünk a legközelebbi nagyvárosba, Maduraiba. Ez állítólag a legrégebben lakott város itt Tamil Államban. Sok hatalmas hindu templommal és jelenleg kb 2 milliós lakossággal rendelkezik, ami itt kisvárosnak számít indiai (ázsiai) viszonylatban. (A tamil fővárosban, Chennaiban - régi nevén Madras - több mint 10 millióan élnek.)
A város közepén egy hotelben béreltünk szobát, ami modern minimalista berendezésű volt (Óriás LCD TV a falon, mint egy festmény), a tisztaság azért nem volt makulátlan.
Sajnos a városban sétálva is az jutott eszünkbe, hogy szép-szép, de azért ha itt húsz évig egyfolytában csak takarítanának, akkor sem lenne tiszta. A boltok mindenütt nagyon rendesek, de előtte az utcán ott halmozódik a szemét. Kuka csak elvétve, általában a büfék előtt található. Hiába húznak fel itt is az otthoniakhoz hasonló modern üvegpalotákat, üzleteket, ha előtte nincs járda, csak por, rendetlen lesz a környéke.
A városközpontban sétálva megnéztük a hatalmas Meenakshi templomot, a város nevezetességét.

Ezen a képen a templom egyik kapuja látható. Négy ilyen kapu van a négy égtáj szerint, amin az összes istenek és mindenféle állatok szobrai találhatók, hihetetlen gazdagságban és méretekben. Ráadásul az összes szobrot 12 évente újra festik, hogy szép maradjon. (Csak egy kicsi erőfeszítés kellene ebből a többi ház állagmegóvását illetően. Margaoban (Goán) például csodás portugál stílusú házakat láttunk, sajnos, az összeomlás szélén. Valószínűleg évszázadok óta nem foglalkoztak a felújítással...Pedig gyönyörű város lehetne, méltó párja bármely mediterrán európai városnak.)
Szombat délután pedig elmentünk a Waterparkba, ami egy vízi és egy száraz vidámpark egymás mellett. Úgy hirdeti magát, mint az "indiai tematikus parkok királynője", de hát közelről megállapíthattuk, hogy Európában valószínűleg azonnal bezárnák. A csúszdák rozsdásak, a medencék mellett kiálló elektromos vezetékek, stb. Nem egy életbiztosítás. Viszont szerencsére semmi baj nem történt, a gyerekek pedig nagyon jól érezték magukat. Kicsit hiányzik nekünk az otthoni fürdőkultúra, azaz egy uszoda sincs közel s távol, a tenger is igen messze van. Ráadásul, mivel nincs kultúrája az ilyesminek, meglepő módon az indiaiak száriban, illetve salwaar kameez-ban (bő nadrág hosszú tunikával) fürdenek, a férfiak nadrágban és ingben vagy pólóban. Mi persze vittünk fürdőruhát, és kicsit aggódtam is, nehogy ránk szóljanak, hogy öltözzünk fel. De szerencsére ilyesmiről szó sem volt. "A tetőtől talpig vizes ruhában lenni"-gondolatra mindig kiráz a hideg, hiába van 30 fok.
Vasárnap délelőtt pedig a belvárosban sétálgattunk, és vásároltunk, mert Maduraiban igen szép tradicionális ruhákat lehet kapni megfizethető áron. Mint Coimbatore, Madurai is textiliparáról híres. A fiúknak vettünk "kurta pyjama"-t (a "kurta" inget jelent, ráadásul magyar jelentésével ellentétben hosszú inget; a pyjama pedig azt, hogy nadrág is van hozzá). Az alábbi képen Náti és Zaza láthatók kurta pyjamában Kinga pedig salwaar kameezban (ejtsd: szálvár kámiz), vasárnap reggel templomba menetel előtt.

Bölények

Múlt pénteken reggel arra ébredt az egyik kollégánk, hogy bekopogtattak hozzá az ablakon: nem más, mint egy szép ázsiai bölény. Állítólag, valahol a közelben erdőtűz volt, onnan menekült el 6-8 bölény, pont ide az iskola campusára, mert itt több ligetes rész van, inni is tudnak. Nagyon sajnálom őket, de kicsit azért tartunk is tőlük: hatalmas állatok, nem szeretnék velük az úton összetalálkozni. Tegnap mikor hazajöttünk az iskolából, épp itt legelt egy szép példány a hátsó kertünkben. A fürdőszobaajtóból bámultuk, gyönyörű állat, aztán szépen odébb battyogott. 

Áramhelyzet

Év eleje óta pont reggel 6 és 8 között nem volt áram, s ez elég kellemetlen volt a reggeli készülődés miatt. Az iskola vezetősége tárgyalások útján elérte, hogy a reggeli órák helyett inkább máskor legyen áramszünet. Ennek az lett a következménye, hogy most már 9-12-ig és délután 3-6-ig egyáltalán nincs áram, majd 7-8-ig, és este 3/4 10 után ki tudja meddig, mert akkor már inkább elmegyünk aludni. Ez azért is kellemetlen, mert 12 és 3 között még nem nagyon szoktunk itthon lenni. Így teljesen úgy tűnik, mintha sosem lenne áram. Még nem sikerült kideríteni, mitől van ez. Az előző félévben pont fordítva volt, akkor csak 12 és 2 között nem volt, meg néha estefelé, de nem ilyen sokáig. Most már tényleg azt kell mondanunk, hogy néha van áram, nem pedig azt, hogy néha áramszünet van.

Sportnap

Szombaton rendezték az alsósok sportnapját (Fun and Field Day). Az iskola minden tagját három csapatba sorolják az iskola zászlajának színei szerint: narancssárga, fehér és kék "házak" vannak. Mi családilag a kék házba kerültünk. A gyerekek már év eleje óta gyakoroltak erre a tkp. atlétikai versenyre. A kicsiknek csak rövidtávú futás (25 és 50 m), a nagyobbaknak ezenkívül hosszútávfutás (400  m), a még nagyobbaknak távolugrás, az 5. osztályosoknak pedig még magasugrás is volt. A komoly versenyszámok után még viccesek is voltak, például zsákban futás, frizbi dobás hullahopkarikába, cipő-messze-rúgás, háromlábú futás (azaz két gyerek egymás melletti lába összekötve, úgy kellett futniuk). A verseny egyik fénypontja pedig a tanárok és szülők közötti futóverseny volt. Ebben természetesen mi is részt vettünk. A gyerekeinkre pedig igazán büszkék lehetünk: Kinga egy ezüst és egy bronzérmet nyert, Zaza pedig egy ezüstöt. Szegény Zaza valószínűleg nyert volna még egyet, de sajnos az egyik futásnál elesett, viszont felpattant és futott tovább és még így is harmadik lett abban a menetben. Nagyon büszkék voltunk rá, hogy ilyen hősiesen küzdött.

A kék csapat készen áll a versenyre

Zsákbanfutás

Kinga ezüstje

Hárman a csúcson: Emili és Jude Zaza két legjobb barátja

Esetünk az indiai postával

Az elmúlt félév tapasztalatai alapján eddig sem voltunk túl jó véleménnyel az indiai postáról, de ami a múlt héten  történt, az kiverte a biztosítékot.
Két héttel ezelőtt feladtam a helyi "főpostán" két csomagot. Lemérték, kifizettem, aztán számolgattam, hogy vajon mikor örülhetnek neki a címzettek. Már szinte el is felejtettem a dolgot, mikor szerdán az iskolától kaptunk egy értesítőt, hogy menjünk be a postára a csomagok ügyében. Másnap bementem (10 nappal a feladás után), és kérdezem, hogy mi a baj. Közölték, hogy még fizessek rá párszáz rúpiát, mert így nem viszik el. Állítólag napi árfolyammal dolgoznak, de - gondolom - a számítógépet nem mindennap állítják át. Csak azt nem értem, hol voltak a csomagok 10 napig. Amikor lehozták őket, úgy néztek ki, mintha már körbeutazták volna a földet: sarkok megnyomódva, papír elszakadva...És a postafőnöknő még megjegyezte, hogy kedvességből ő szólt az iskolának, hogy jöjjünk be, mert ha visszakézbesítették volna a címünkre (helyben, a postáról) 500 rúpiába került volna. Micsoda szerencse, hogy sikerült így elintézni!
Állítólag most már semmi akadálya nincs a csomagok útjának, előreláthatólag egy hónap múlva megérkeznek.
(Legalábbis, az a csomag, amit október 19-én adtunk fel, már november 21-én megérkezett.)

Megjegyzem, az a két karácsonyi csomag, ami otthonról indult útnak, még mindig nem jött meg, de nem aggódunk, csak várunk türelmesen.

Anjuna

Az ékszerészek "utcája

Goa egyik északi falujában minden szerdán nagy vásárt rendeznek. Hasonlatos ez az otthoni kirakodóvásárokhoz, mint például a nagykőrösi Szent György-napi vásár. A tengerpart mellett állnak a sátorból álló utcák. Ruha, cipő, ékszer, dísztárgy, használati tárgyak, büfék, minden mi szem-szájnak ingere.
Sajnos úgy látszik, a válság ide is elért, mert a szokásos nagy tömeg helyett alig lézengtek vásárlók. Az árusok panaszkodtak is rendesen, volt ahol délután 2-kor mi voltunk az első vásárlók aznap.

A kolduló tehén

Vásárlás közben pedig megmártóztunk a tengerben, mert nagyon meleg volt. A parton pedig egy feldíszített tehénnel kéregető koldust láttunk, aki igen kellemetlen módon, mindenkihez odavezette a tehenet, és addig állt ott, míg nem adtak neki valamit, közben kellemetlen megjegyzéseket is tett a "könyörtelenekre".
Az utazás Anjunába több meglepetést is hozott: itt láttuk az első igazi elefántokat. Az egyik éppen kókuszdió nagyságú gombócokat potyogtatott a hátsó feléből, a másik azért volt vicces, mert a rajta ülő ember éppen mobilozott. Egyszer pedig a sofőrünk nagyot fékezett, mert egy hosszú kígyó tekergőzött keresztül az úton. Szerencsére közelről még nem találkoztunk nagyobb kígyóval. Itt Kodaikanalban csak a Kodai snake él, ami inkább egy kis kék siklóra hasonlít, kb. 25 cm és csak ujjnyi vastag, nem veszélyes.