2012. február 13., hétfő

Áramhelyzet

Év eleje óta pont reggel 6 és 8 között nem volt áram, s ez elég kellemetlen volt a reggeli készülődés miatt. Az iskola vezetősége tárgyalások útján elérte, hogy a reggeli órák helyett inkább máskor legyen áramszünet. Ennek az lett a következménye, hogy most már 9-12-ig és délután 3-6-ig egyáltalán nincs áram, majd 7-8-ig, és este 3/4 10 után ki tudja meddig, mert akkor már inkább elmegyünk aludni. Ez azért is kellemetlen, mert 12 és 3 között még nem nagyon szoktunk itthon lenni. Így teljesen úgy tűnik, mintha sosem lenne áram. Még nem sikerült kideríteni, mitől van ez. Az előző félévben pont fordítva volt, akkor csak 12 és 2 között nem volt, meg néha estefelé, de nem ilyen sokáig. Most már tényleg azt kell mondanunk, hogy néha van áram, nem pedig azt, hogy néha áramszünet van.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése