Szeptember 3-án végre eljött a várva várt Coimbatore-i bevásárló út. Hajnali 5-kor indultunk Kodaikanalból, mert ugyan a távolság csak 175 km, csak a hegyről lemenni a szerpentinen közel két óráig tart, utána is csak kétszer egysávos út van, ami keresztül megy a falvakon, közben emberek, kutyák, tehenek, kakasok szaladgálnak keresztben az úton, tehát nem nagyon lehet száguldozni. Sajnos láttunk egy balesetet is, amelyben valaki elcsapott egy bocit, éppen akkor próbálták lehúzni az útról, mikor odaértünk. A falvak pedig szinte egymást érik, nem csoda, hiszen Tamil Nadu (azaz Tamilország) csak másfélszer akkora, mint kis hazánk (133e km2), viszont több, mint 70 millió lakosa van, így már talán el lehet képzelni a népsűrűséget!
Coimbatore az egyik nagyváros, kb 4 millió lakossal, Dél-India egyik ipari központja, főleg textilgyárai miatt nevezik az itteni Manchesternek. Természetesen a központ ennek megfelelően zsúfolt, koszos, a hatalmas autó- és motorforgalom miatti kipufugógáztól büdös, és mivel tropikus éghajlatú, izzasztóan meleg és párás a levegő.
A közlekedésről még annyit, hogy bár csak két sávos az út, mindenki siet és előzni próbál, általában leszorítva az előtte lévőt. A dudának hatalma van, aki előzni akar, csak rádudál az előtte haladóra, hogy engedje el, és már nyomhatja is a gázt. Amúgy ezt az egyik legrosszabb megszokni, hogy dudálni kötelező mindenre, ami mellett elhaladsz, legyen az állat, ember, vagy egy másik jármű. (Állítólag volt itt egy külföldi, aki megpróbálta megszerezni a helyi jogosítványt, de nem adták meg neki, mert sosem dudált!) Szóval dudaszó éjjel-nappal, még Kodaikanalban is, hát még akkor a nagyvárosban...
Majdnem tíz órakor értünk csak be a városközpontba, ahol először a Big Bazaar nevű áruházba mentünk. Ez kb az otthoni régi Úttörő Áruházra, vagy Skálákra emlékeztetett legjobban. 4 emeleten plusz az alagsorban mindenféle áruházi osztály, fent étterem, lejjebb ruha-cipő, háztartási és lakásfelszerelés, legalul szupermarket. Viszonylag olcsó, de használható cikkekkel. (Azért nem kínai áruház!)
Az egész városban egyébként általában a házak aljában valamilyen kis üzlet található, fölötte pedig laknak. Viszont rengeteg az egyforma üzlet, mondjuk egymás mellett húsz elektromos bolt, vagy tíz ruha-anyagbolt, stb. Ráadásul ezek nagyjából ugyanazt árulják ugyanannyiért, számomra talány, hogyan működik ez a rendszer. (Viszont, ami az itteni árrendszerben tetszik, hogy a gyártó minden cikkre rányomtatja a maximális eladási árat, és annál többet nem lehet kérni érte, sőt, van ahol adnak pár rúpia kedvezményt - tehát mondjuk nincs olyan, mint otthon, hogy a fél literes víz van ahol száz forint, van ahol meg háromszor annyi.)
A Big Bazaar után még egy-két lakásfelszerelés boltba mentünk, aztán irány a "Mall". Bizony, még ez is van! Sőt, most nyitott meg az aljában a SPAR! Ez aztán a globalizált világ! Ja, azt el is felejtettem mondani, hogy öten voltunk ezen a kiránduláson: két amerikai, egy ausztrál és egy észak-indiai kolleginával. De ők valósággal ujjongtak, mikor látták, hogy végre megnyílt a Spar, és hogy milyen nagyszerű a mall. Hát, én otthon sem vagyok egy nagy "vásárló", nekem ez nem túl nagy élvezet, inkább szükséges rossz. Főleg a Mammut-féle helyeket nem csípem, én visszasírom a gyerekkorombeli Kossuth Lajos utca-Rákóczi út- Nagykörút-i bevásárló sétákat. Na, ez az itteni mall viszont teljesen olyan, mint mondjuk az Europark. A boltok szépek, viszont az árak (is) európaiak, azaz a helyi fizetéshez képest drágák. Nem is volt nagy tumultus. (A Sparban azért igen, az viszonylag olcsó.) De az nagyon vicces volt, hogy a felső szinten bementem egy elektronikus cikkeket áruló kis üzletbe, mert ébresztős rádiót szerettem volna venni, de eddig égen-földön nem találtam ilyet. Na, itt volt kétféle is. Ahogy beléptem, volt ott kb 8 férfi-eladó. Abból kettő rögtön körülrajongott, leültettek, a főnök már hozta is a kávét, a két eladó meg a rádiókat mutatta be, mi mindent lehet csatlakoztatni hozzá, milyen szép hangja van, stb. Ez viszont tetszett, hogy az emberek mentalitása megmaradt, a keleti boltokra jellemző kedvesség, szolgálatkészség, beszélgetés. Mennyivel kellemesebb így!
Ja, a fő attrakciót majdnem kifelejtettem: mivel egy közepes nagyságú iskolabusszal jöttünk a kirándulásra (még az is ki volt téve az ablakába, hogy "ON SCHOOL DUTY":), nehezen parkoltunk a városban, ezért ahol meg tudott állni, ott hagytuk a buszt, és onnan motoros riksával mentünk a következő bolthoz. Ez volt életem első ilyen élménye, mondjuk nem vagyok meggyőződve róla, hogy különösebben biztonságos lenne, de hogy olcsó és gyors, az biztos.
Este 6-ig tartott a "program", utána vissza a buszba, de az óriási esti forgalom miatt igen nehezen keveredtünk ki a városból, így majdnem éjfél lett mire hazaértünk. Jó volt egy kicsit megmelegedni, nyugatias helyeket látni, de azért Kodaikanal nyugalma és jó levegője nekem jobban tetszik.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése