2011. augusztus 1., hétfő

Majmok

Az egyik legnagyobb attrakciója campusunknak, hogy majmok ugrálnak a magas eukaliptuszfákon, gyakran a bejárati ajtónkkal szemben lévő fán, tőlünk kb. 10 méterre figyelhetjük hosszan vicces mutatványaikat. Ma például éktelen kutyaugatásra lettem figyelmes – tudni kell, hogy a campuson lakik vagy nyolc kóbor kutya – na, ezek most csapatostul itt álltak a házunk előtt. Észrevettem, hogy felfelé ugatnak a fák teteje felé, ahol majmok ugráltak. Van két közepes méretű gyerekmajom (kb. 20 cmesek lehetnek), van két picurka, őket még két hete csak az anyjuk hasába kapaszkodva lehetett látni, most már el-elmerészkednek a közeli ágakra. Van egy apamajom, aki figyelmesen és mérgesen védi az egész családot. Persze tudjuk, hogy óvatosnak kell lenni velük, ezért csak az ajtóból-ablakból szoktuk őket figyelni. Már hallottunk olyan rémtörténeteket, hogy az éhes majmok kikapják a bevásárlásból hazatérő kezéből a csomagot, vagy a tejesember által az ajtó elé tett tejesüveget vitték fel a fára, és onnan ledobták. Velünk szerencsére ilyen még nem történt, de most megfigyelhettük, ahogy például valami gyümölcshéjat, meg tejesdobozt találtak és azt vitték fel a fára és azzal játszottak. Az itteniek szerint a turisták kényeztetik el a majmokat az etetéssel. Persze nekünk is nagy élmény ilyen közelről majmokat figyelni, jobb, mint az állatkert!  

1 megjegyzés: