2012. január 10., kedd

Diwali, Halloween, Hálaadás, Karácsony


Október végétől szinte egymást követték a különböző ünnepek. Először a hindu Diwali (vagy Deepavali) ünnep - a Fény Ünnepe - ami tulajdonképpen 30 napig tart (szeptember végétől október végéig), és ezalatt zenés mulatságok, gyakori tűzijátékok voltak, minden napra meg van a szent iratok szerinti történet, Rama királyfi hazatéréséről. Ezt az utolsó napon az iskolában is nagy tűzijátékkal és úgynevezett „botos tánccal” zártuk. Saját készítésű mécsesekből pedig a „Happy Diwali” felirat volt kirakva a fedett sportpályán, ahol a konyha dolgozói teával és édességgel kedveskedtek nekünk. (Jalebi recept az „oldalon”.)


Ezután pár nappal már a Mindenszentek ünnepe előtti este ünnepe, a Halloween következett. Sokan vitatkoznak, hogy ez nem keresztény, hanem pogány szokás, meg nagyon amerikai. Itt az iskolában végülis csak az alsótagozatosoknak rendeztünk egy farsang-szerű felvonulást (ilyesztő kosztümök kizárva - Náti dinónak öltözött, Zaza Túró Rudinak, Kinga természetesen királylánynak), sok-sok játékkal, melynek a minél több cukorka és csoki megszerzése volt a fő célja. 

Mivel november 24-én vége lett a félévnek, hálaadás ünnepe és karácsony szinte egybecsúszott. A hálaadásról sokat beszélgettem a gyerekekkel a könyvtárban (nem csak az amerikai szokásról, hanem arról, hogy mi mindenért lehetünk hálásak Istennek). Még egy kis hálaadó-könyvecskét is készítettünk.
Karácsonyra pedig asztali karácsonyfákat készítettünk kartonpapírból, szépen feldíszítettük őket, az ebédlőbe pedig egy hatalmas karácsonyfát készítettünk tenyérlenyomatokból. Az általános iskola minden diákja és tanára rajta hagyta (plakátfestékkel bekent) kézjegyét. A készülődés fénypontja számomra az volt, mikor az egyik hetedikes lány, aki sokat segített nekem a könyvtárban a díszek készítésénél, azt mondta, hogy ez lesz az eddigi legjobb karácsony, mert ilyen szép dolgokkal készülünk rá.
Az Elementary School karácsonyfája, jó kívánságok a diákok különböző anyanyelvén 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése