Mióta elkezdődött az iskola, kialakult a napirendünk, mely szerint igen gyorsan telnek a napjaink. Szinte hihetetlen, hogy már megint péntek van, eltelt egy hét. Reggel szokás szerint Kinga ébreszt mindenkit, hét óra körül, hogy "világos van, fel kell kelni", lehúzza rólunk a takarót (azért előtte ad egy puszit) és közli, hogy "felkelés van!". Imrének 8-ra kell bemennie a tanáriba, a gyerekeknek legkésőbb 8.25-re, mert félkor kezdődik az első óra. Ezért én viszem be őket az iskolába. A fiúk nagyon szeretnek menni, egyre jobban értik, hogy mi történik, minden nap egyre több új szót tanulnak, a tanárok is csak dicsérik őket, hogy milyen ügyesek, igyekvők - mi meg persze nagyon büszkék vagyunk rájuk. Kingának nehezebb dolga van, mert a múlt héten az óvónénit (miss Nandinit) éppen hogy megszokta, hétfőtől egy másik óvónéni jött, úgyhogy kezdhettük előlről a beszoktatást. Kicsit pityogott, de tegnap már nem sírt, és szép képeket színezett nekünk. Délelőtt az én dolgom a bevásárlás, ami azért körülményes, mert elég messzire kell menni, mire mindent megkapok (ha egyáltalán). Nincs egy nagy bolt, mint mondjuk a CBA, ahol mindent meg lehetne venni. Zöldséget-gyümölcsöt a legjobb a vasárnapi piacon egy hétre előre beszerezni, különben elég messzire kell menni érte. A bevásárló utca (a Bazaar) több apró boltocskából áll, a legtöbb a fűszer és különböző olaj és kenceárus, egy-két pékség van, ahol persze "igazi" kenyeret nem lehet kapni, csak a helyi sütiket és az otthonról is ismert szeletelt toastkenyeret. Viszont egy helyen találtam szárított élesztőt, úgyhogy lehet hogy magam próbálkozom a kenyérsütéssel inkább. És természetesen sok olyan bolt van, ahol gyönyörű kelméket, kendőket, szárit és egyéb ruhafélét árulnak. Ezenkívül azt is megállapítottuk, hogy ez itt a műanyag fellegvára, minden elképzelhető dolgot lehet kapni - műanyagból. Sajnos az a baj, hogy másból nem nagyon. Például normális tányért, vagy háztartási dolgokat, dísztárgyakat, műanyagból ezerfélét csinálnak.
Na, tehát a bevásárlással elmegy szinte a délelőtt. Ha nem kell menni, akkor tudok blogolni, vagy másokat meglátogatni.
Délben menni kell Kingáért, mert ovi csak délelőtt van. A fiúk meg 12.20-kor jönnek, az ebédlőben találkozunk és mind együtt ebédelünk. Itt az általános iskola campusán elég gyerekbarát módon főznek (értsd: nem annyira csípős-fűszeresen, mint a main campuson). Persze rizs mindig van, de volt már sült krumpli is, és mindennap más főétel: sült csirke, hal, rák, sült bundás sajt, vagy valamilyen "tokány" (csirke, marha), de volt már birkafasírt is. Joghurt, salátabár, és valamilyen desszert is mindig van: gyümölcs, vagy gyümölcssaláta, vanília vagy csokipuding, vagy süti. Hétvégén viszont csak a gimnázium campusán lévő menza üzemel, akkor általában fűszeresebb az étel, ami nekünk ízlik, a gyerekeknek viszont nem nagyon.
Ebéd után a fiúknak folytatódik a tanítás, Kingát hazahozom és megpróbálom elaltatni. Én általában hamarabb elalszom, mint ő, de azért neki is sikerül. 3.15-kor végeznek a fiúk, akkor megyünk értük, és még egy kicsit szoktunk olvasgatni a könyvtárban, ami nagyon kényelmesen van berendezve, és a gyerekek minden könyvet el akarnak olvasni.
Délután itthon szaladgálnak a ház körül. A házunk egy eukaliptuszerdős campuson van, a házakat ösvények kötik össze, nagyon élvezik, ha "felfedezőútra mennek", újabb és újabb házakat fedeznek fel.
Este vacsora, fürdés, altatás, a szokásos rutin. És csak csodálkozunk, hogy egy nap milyen gyorsan elment megint.

Az ottaniak megeszik a marhahúst?
VálaszTörlésHát, nem kötelező (semmilyen) húst enni, mindig van "only veg" feliratú fazék (ebben találtuk tegnap a fantasztikus bundás sajtot), de ahogy néztem azért elég sokan ettek a marhából.
VálaszTörlésJuj, de jó, hogy beindult a blog! Még, még, még!
VálaszTörlésAkartam kérdezni: a konténerben elküldött dolgaitok megérkeztek?
VálaszTörlés